Székesfehérvár - A Mesterségek Házában évről évre népszerű a bútorfestőhét: mindig más-más tájegység mintakincsével ismerkednek a résztvevők. Az idén a neves hartai bútorfestőtől, népi iparművésztől, Monda Lászlóné Schettrer Klárától sajátíthatják el a technikákat, motívumokat...

2011. július. 27. szerda | Szerző: Gábor Gina

Fotók: Gregority

Az elmúlt években főleg Erdélyből érkeztek mesterek tanítani az alkotótáborba, hiszen a háromszéki, az udvarhelyi, a kalotaszegi, a torockói stílus volt a téma. Az idén viszont a Duna-Tisza-közének nyugati felén őrzött szép bútorfestő hagyományokkal ismerkednek, hiszen az ottani Harta nevű település híres csodálatos bútorairól. Monda Lászlóné Schettrer Klára pedig egyike azoknak, akik mesterfokon őrzik, ápolják a tradíciót.

- Hogyan lett bútorfestő?

- Hartán nőttem fel, ahol gyerekkoromban a bútorfestés még élő hagyomány volt. Minden harmadik háznál volt egy-egy szoba, amit festett bútorokkal rendeztek be... Mindig szerettem rajzolni, festeni, aztán, amikor már Kalocsára jártam gimnáziumba, foglalkoztatni kezdett a népművészet. Ekkor kezdtem el érdeklődni a szülőfalumban dolgozó bútorfestők munkája iránt is. Elmentem Himpelmann Péter bácsihoz - ő kapta meg a hartaiak közül elsőként a népművészet mestere címet - és én lettem az első tanítványa. Persze, kitartás kell ahhoz, hogy az ember magasabb fokon kezdje művelni a mesterséget. A hartai tsz létrehozott egy bútorfestő csoportot is, a hagyományok ápolásáért. Ez lökést adott ugyan, de végül egyénileg kezdtem a munkáimat zsűriztetni: először főleg ismerősöknek festettem. Közben jöttem rá: ezt a munkát nagyon kell szeretni ahhoz, hogy a nehézségek ne vegyék el az ember kedvét.

- A mestere, Himpelmann Péter szívesen átadta a szakmai fortélyokat?

- Kedvesen fogadott, de voltak titkok , amiket csak sokára árult el nekem. Talán úgy gondolta, méltóvá kell válnom rá. Csak hónapok után tudhattam meg tőle, hogyan kell bánni a dammárlakkal. Régebben még olajfestékkel dolgoztunk, és ahhoz, hogy a fára kenve szépen elterüljön a festék, keverni kellett hozzá dammárlakkot. A legfontosabb a vegyítés megfelelő aránya volt. Ha túl hígra sikeredett, a festék kifutott a mintából...

- Mi a hartai festett bútorok legfőbb jellegzetessége?

- Ami a színeket illeti, a mesterek mindig kék alapra dolgoztak: főleg ultramarinkéket, sötétkéket használtak. Erre a kék alapra festették a virágmotívumokat: sárgával, narancsszínnel, pirossal, mélybordóval, de fehéret is használtak. A virágok szárát, leveleit zölddel festették meg. Sok színt használtak, ám ezek mindig harmóniában álltak egymással. Ami a motívumokat illeti: főleg tulipán, tojásvirág, szegfű dominált. A legfőbb sajátosság, hogy a virágok mindig kehelyből vagy kocsárból bontakoznak ki, és csak szimmetrikusan helyezkedhetnek el! A hartai bútor díszítését tehát pontosan meg kell szerkeszteni. Az 1800-as évek elején készült hartai bútorokat még barnára flóderozták: azaz a festéssel a fa erezetét utánozták, és csupán bútor egy kis részét, például a szekrényajtón, padon lévő kazettát díszítették. Aztán a bútorok egyre díszesebbek lettek, amivel ki-ki igyekezett a jómódot hangsúlyozni: a barna alapszín helyét átvette a kék, és olykor már a minták is zsúfolttá tették az összhatást. Én igyekszem visszatérni a gyökerekhez. Úgy érzem, a kevesebb több, az egyszerűbb elegánsabb. De a minta szimmetriája is akkor érvényesül, ha teret hagyunk neki.

- Ön hány hónapig titkolja a fontos fortélyokat?

- Én minden titkot megosztok a tanítványaimmal! A fehérvári Mesterségek Házába is azért jöttem, hogy - azoknak, akiket ez érdekel - a gyakorlatban is megmutassam, miként díszítik a hartai bútort. Először vállaltam efféle egyhetes oktatást, remélem, eredményes lesz.

Címkék: bútor, barkács

forrás:fmh.hu