220. kép. Szuszék

A néprajzi szakirodalom Makó népművészetéből jobbára csak festett bútorait tartja számon.1 Malonyay Dezső kötetei az akkor még élő népművészetet mutatták be: Kalotaszeg, Torockó, Székelyföld, majd Sárköz, Göcsej, Palócföld szép tárgyait vagy a Dunántúl fafaragásait. Elsőként Domanovszky György hívta föl bútorművességünkre a figyelmet: „Csak sejtjük, de még nem tisztáztuk, hogy pl. Makó, Szeged asztalosbútorainak mik voltak a jellemzői.”2 A Néprajzi Múzeumba a 19. század végén véletlenszerűen jutott be Békéscsabáról – a Munkácsy család rokonsága jóvoltából – nagyobb anyag, de az Alföld bútorművességéből semmi sem. 1948-ban került be Hódmezővásárhelyről, Tótkomlósról, Kalocsa környékéről, 1960-as években Debrecenből szép anyag, és Makóról néhány tárgy. Módszeres gyűjtés Hódmezővásárhelyen kezdődött, ezért Vásárhely festett bútorait szokták különösen emlegetni.  Az 1970-es évek végétől kezdték fölfödözni a makói bútorművesség szépségét és egyedi vonásait. A Néprajzi Múzeum és a Csongrád megye múzeumai népművészeti kiállításának pesti katalógusára 1979-ben Kotsis Julianna ládája (1857) került; a kiállításon egy másikat a kiállítás rendezője, Juhász Antal a Néprajzi Múzeum első termének főhelyére helyezte.3 K. Csilléry Klára a Magyar néprajzi lexikonban a makói bútorra önálló szócikkben hívta föl a figyelmet.4 Juhász Antal 1982-ben tanulmányozta menyasszonyi ládáinkat.5 Múzeumunk A Makói múzeum kincsei sorozatában a parasztbútorokból rendezett 1983-ban kiállítást; K. Csilléry Klára nyitotta meg.6 Az ország legkiválóbb bútorkuta­tója Makói bútorok címmel színes mellékletek­kel írt összegzésében azt a következtetést vonta le, hogy az itteni „színekben tobzódó alkotásokban telje­se­dett ki”.7 A megye bútor­művességéről – benne a makóiról is – 1990-ben ugyancsak K. Csilléry Klára írt összegző tanulmányt.8 Fejér Gábor úgy találta, hogy a Tisza, a Maros és a Körösök határolta területen három meghatározó bútor­festő központ alakult ki: Hódmezővásárhelyen, Makón és Békéscsabán.9 {430}

221. kép. Sipos Katalin menyasszonyi ládája (1813)

 Az 1781. évi tűzvész kárlajstroma csak alkalmilag említ bútort: 1-2-3 nyoszolyát, asztalt két paddal, bölcsőt, pohárszéket, parasztgazdaság­ban almáriumot. Ennél sokkal gazdagabbak az inventáriumok. Néhai Nagypál János hagyatéki leltára 1792-ben föltüntetett: 1 hársfából készült asztalt, almá­riumot két ajtóra fenyőfából, 1 kisebb ócska almáriumot, 2 nyoszolyát, 1 nagyobb zöldre festett ládát, 1 kisebb tarkára festett ládát, 3 falra való fogast, 2 hosszú karszéket a fal mellett, 2 karos nagyszéket, 3 kiskarszéket, 1 tükröt; a konyhában 1 tálast, 1 almáriumot, 2 fali fogast; a kamrában 1 ócska lábas szekrényt.10

A bútorművesség stílusjegyei és változásaik főleg a menyasszonyi ládákon tanulmányozhatók. A legkorábbi 1809-ből való. Alacsony, láb nélküli, formája a 17–18. századi ládákat idézi. Homloklapját gyalult lécekből, pirosra festett két négyzet alakú keret tagolja. A láda alapszíne kék, elején és két oldalán piros tulipánnal.

222. kép. Varga Julianna ládája (1840)

K. Csilléry Klára az 1983. évi makói kiállítás megnyitóján Sipos Katalin 1813-ből származó ládájáról értékes következtetést vont le: „Ez a láda már arról beszél, hogy itt egy kialakult stílus van. Ezt nem ebben az évben találták ki, érezzük rajta, hogy egy hosszabb fejlődés van mögötte. Ez már makói stílus, kimondottan makói jellegű. Érzik, hogy ezekből a nagy kövér virágokból lesz majd az a színes, élő zöld virágokat alkalmazó makói stílus. Kellő korai darab hiányában ma még nem tudjuk pontosan a kialakulás mikéntjét megrajzolni, de az látszik, hogy akkor megvolt a saját formanyelvük, saját egyedi stílusuk.”11 Ez a láda – akárcsak az Alföld vagy az ország korai emlékei – valamikor alacsony volt. A csipkés peremléccel szegett ládatest alá utólag illesztették az egyszínűre mázolt, dísztelen keskeny szakaszt. Mivel mögötte nincs tárolótér, fiók, a magosítás célja csakis az lehetett, hogy a már divatjamúlt láda megfeleljen a megváltozott igényeknek.12 Az asztalos a láda síkjába a négyzetes formákat nem lécekkel alakította ki, hanem bevéséssel. {431} A virágok és a csokor aszimmetriája a későbbi ládákra is átöröklődtek. Azóta az átfestéskor rámázolt sárgás festékréteget eltávolították. A tisztításkor a láda eredeti formáját nem állították helyre; megmaradt a fiókmagosítás, a csipkézett léc, sőt az alacsonyabb lábak is. Ebben az átalakított formájában őrzője a 18. századi makói ládának, egyben a változó ízlés hordozója is.

223. kép. Módos lány fiókos menyasszonyi ládája

224. kép.  Hagymakertész pipiszkedő ládája (Kotsis Julianna – 1857)

225. kép.  Kék alapú tulipános láda

Később a homloklapon két lekerekített sarkú négyzetes keretbe vagy fülke alakú mezőbe kerülnek a virágcsokrok. Az 1830-es évek végétől a homloklapot két stilizált, tulipánmotívum töltötte ki. Ezt hangsúlyossá tette a bevésés és kiemelés sárga színnel.

Szabó Katalin 1839-ben készült ládája már a helyi stílus megfogalmazását példázza. Szabó Julianna menyasszonyi ládája 1849-ben még alacsony lábú, a fiók széles, a tulipán nem tölti ki a lapot; közé koszorúfüzér került. Az alapszín piros. A robosztusabb makói ládák a gazdalányok stafírjához tartoztak. Ilyen volt Szentpéteri Erzsébet menyasszonyi ládája 1836-ban. Apja, Szentpéteri Mihály Kossuth u. 18. alatt lakó 1¼ jobbágytelkes gazda.

A 19. század közepétől a zsúfolt motívumokat fölváltotta a meghatározó és az ennek alárendelt díszítés, a két tulipánmotívum méretben, véséssel, színhatással kiemelve uralta a {432} homloklapot. A virágcsokrok az alól, fölül nyitott tulipánkehelyből és két oldalt gránátalmából szim­met­rikusan töltötték ki a teret. A tüzes vörös alapon látványosan ki­raj­zolódtak a foltokban fölrakott virágok; a csokrok lendületes vo­nal­vezetésűek. Főleg ez a megjelenítés ered­ményezte bútorműves­sé­günk virágzását. „Különösen figyelemre méltó – állapította meg K. Csilléry Klára –, hogy az erőteljes színesedés milyen rendkívül korán megindult itt, és jutott a teljes felfokozottságig, talán előbb, mint bárhol másutt az országban. Ez aztán a 19. század derekán olyan, színekben tobzódó alkotásokban teljesedett ki, mint Ro[z]snyai Sára 1854-ből való, karcsú lábakra emelt menyasszonyi ládája.”13 A fiókon, álfiókon festett dekoratív csigavonal fut körbe, zárcímerrel és fogantyúval tagolt lapján virágfüzér fut végig. Alatta félköríves csipkedeszka. A ládák födelének belső oldala ekkor már világoskék alapszínű, fölülete négyzetesen vonalkázott, közepén virágkoszorúban a menyasszony neve és az egybekelés éve. Mindezt a fölfokozott színhatás még látványosabbá tette.

 A város társadalmának szétválása – Szirbik szavaival – szántóvetőkre és kertészekre, a menyasszonyi ládákon is nyomon követhető. Robosztus, masszív ládákkal a gazdalányokat házasították ki; könnyedebb, faragott vagy magos, esztergált lábút, keskeny fiókút, álfiókút a kertészek leányai kapták.

226. kép. Hagymás-család ládája

227. kép. Téka (1841)

228. kép. Téka (19. sz. közepe) {433}

229. kép. Sarokpad. – Szentsarok az ópusztaszeri emlékpark makói hagymás szobájában

230. kép. Gondolkodószék és támlásszékek. – Szobarészlet az ópusztaszeri emlékpark hagymás szobájából

K. Csilléry Klára a makói bútorkiállítás megnyitóján, 1983-ban a magos lábakra épülő ládatípust találóan pipiskedő ládáknak nevezte. Tegyük hozzá, ez nem csupán a ládatípusra vonatkoztatható, de arra a társadalmi rétegre is, amely használta és megszerette. A {434} Rozsnyaiak hagymakertészek, akik zsellérsorból emelkedtek, pipiskedtek föl. Ezek a ládák más életmód kifejezői, a parasztpolgári átalakulás hozta őket létre.

231. kép. Joó Mihály gondolkodószéke (1848)

232. kép. Gondolkodószék a 19. sz. közepéről

A 19. század közepén a makói gazdaházak tisztaszobáiban a menyasszonyi ládák szerepét kezdte átvenni a sublót; a jómódúak egyre kevesebb ládát csináltattak. A hagymakertész életmódnak pedig velejárói lettek a hivalkodóan tetszetős ládák.

A makói önálló bútorfestői stílus egyéb bútorfajtákon is érvényesült. Ilyen volt mindenekelőtt a téka. Eredetileg egyszerű készítmény lehetett. Horváth Mihály csikósét 1806-ban 15 krajcárra becsülték, 30-ért kelt el.14 Szilágyi Mihály kis tékájának becsült ára 30 krajcár volt, árverésen 51 krajcáron talált gazdára.15 Joó Péter kékfakó tékájában, amiben kalendáriumot és százéves bibliát tartott.

A 19. század közepéről fönnmaradt tékáink az asztalosművesség és a bútorfestés tekintetében valóságos mesterművek. Két szélén féloszlop, fölötte esztergált gombokkal, ormán barokkos ívelt szegély, alul párkányzat. Ajtóval ellátott fölső része polcos, alatta fiók. Ajtaján fölül fűrészeléssel kialakított szellőző rácsozat, lejjebb betétdeszka. Sötét alapszín esetében vörös díszítőelemek, a menyasszonyi ládákon alkalmazott vörös alaptónushoz zöld és kék virágok adták a dekoratív hatást.

Az ágy a hagyatéki leltárakban nyoszolya, tornyos nyoszolya, tornyatlan, magas tornyú nyoszolya, festett, festetlen, kékre festett, fekete nyoszolya, kisebb, nagyobb nyoszolya formában fordul elő. Forgalmi értéke a 19. század elején 2–6 forint. Előfordult a szúnyoghálós ágy is. A tisztaszobában a fölvetős ágyának végét és íves tagolású tornyát festett virágcsokrokkal ékesítették. {435}

Asztal kizárólag a szobában volt, a hagyatéki leltárak megnevezése szerint: festett asztal, kék festésű asztal, fenyő deszka asztal x lábbal, keresztlábas fenyőasztal fiókka;, egyharmad szárazmalom-tulajdonosnál: 4 szegű veres asztal, 4 szegű kisebb tölgyfa asztal. Az asztalnál karszék az asztal mellett, két pad asztal mellett, két fenyő deszkapad, két karos pad. A makói csapolt deszkalábú sarokpadok tömör támlájúak, alul, fölül csipkézve vannak. A sötétkék alapszínű pad hátlapját a ládákhoz hasonlóan stilizált bevésett, festett tulipán díszíti, a fölső csipkeléc sárga, az ülőlap éle vörös. A padtámlák találkozását faragott gombafejes oszlopocska takarja.

233. kép. Tornyos ágy

Az ágy elé széket vagy padot helyeztek: ágy előtt való hosszú szék, hosszú karszék,  ágy elé való szék, egy pár karos szék, két gyalogszék, 2 májszínű festésű karszék, 2 diószín festésű karszék,  karszék, rengő. Volt a szobában egyenes fa karosszék, kis karszék. {436}

Gondolkodószékeink is a makói bútorművesség stílusának hordozói. Ezen a bútoron is él a tékák ormának íves faragása, a menyasszonyi ládák tulipánjának fölső, barokkos ívének alkalmazása. Támlalapja tömör, zárt; karfáját esztergált oszlopok tartják. A hátlapját és betétlapját gránátalma, tulipán, rózsa, virágcsokor díszíti.

A szobában volt tálas, fogas, tükör, bölcső, almárium, sőt üvegképek, kisebb almarium, a konyhában tálas tányéros, szegletbe való tányéros.

A makói festett ládák virágkora a kiegyezés koráig tartott. Ekkoriban már a paraszt-polgári fejlődés kibontakozása révén kihalt a közönség érdeklődése iránta. Az utolsó ismert emlék egy 1873-ból való gondolkodószék. „Ennek széteső mintája – szögezi le K. Csilléry Klára – már arra figyelmeztet, hogy ekkorra végleg eltűntek a nemrég még virágzásban egymással versengő alkotók…”16

234. Módosabb család nagyobb méretű tékája

{437}

Lábjegyzet:

1. K. Csilléri Klára MNL 3. 509.

2. Domanovszky György 1981. 1. 118.

3. Juhász Antal (Szerk.) 1990.

4. MNL 3. Bp. 1980. 509.

5. Juhász Antal 1982. 87–94.

6. K. Csilléry Klára: A makói parasztbútor. A meghívó előszó K. Csilléry Klárától.

7. K. Csilléry Klára 1984.

8. K. Csilléry Klára 1990.

9. Fejér Gábor 1994. 132.

10. ML Tü. jkv. 1792. 10.

11. K. Csilléry Klára 1883. okt. 31-i megnyitója. JAM Hangtár.

12. K. Csilléry Klára 1990. 133.

13. K. Csilléry Klára 1984. 4.

14. ML Tü. jkv. 1806. 32.

15. ML Szirbik Mihály turor iratai. 1812–1828. 5.

16. K. Csilléry Klára 1990. 148.

forrás:sulinet.hu/oroksegtar