A szimbólumok évezredek óta az emberiség nélkülözhetetlen eszközei. A szimbólum, a jelkép stilizált, elvonatkoztatott megjelenítése konkrét tárgynak, fogalomnak, érzésnek. A jelképek rendszere a kultúrákban az identitás megerősítése.

A magyar népművészet legfontosabb díszítőelemei a virágminták, és a különböző geometrikus formák. Motívumvilága gazdag, amelyben nem csak őseink lelki világa van benne, hanem az emberiség örök értéke is.

A magyar népművészetben gyakran használt ősi motívum a napkorong /Kép.1/

Kép.1

Kép.2

Őseink nem voltak Napimádók, de, mivel életük legfontosabb tényezőit - a meleget, a fényt - tőle kapták, ezért a Napot, mint égitestet tisztelték.

Díszítőművészetünk a természetből meríti ötleteit: növényeket, állatokat ábrázol egyszerű formákkal. A népművészetben a nemek ábrázolása legtöbbször megszemélyesített virágok által történik. A virág vagy virágkomponens lehet nő vagy férfi. Ilyenkor csak a bennük található szimbólumok jelzik a nemet /Kép.2/

A szarvaskultusz mélyen áthatotta a magyar nép hitéletét, mítoszvilágát. Szimbólumai között is megtalálható a szarvasábrázolás. A szarvak az erőt, a becsületességet, a termékenységet jelképezik, a szarvasok pedig a hosszú életet, az újjászületést.

A népművészetben gyakran használt díszítőmotívum a növényi ornamentika. A nyövényi ornamentika főbb motívumai a közel-keleti ókori civilizációkban jöttek létre a növénytermesztés eredményességét célzó mágikus, kultikus szereppel. A természethűségre törekvő növényábrázolásokat a legalapvetőbb jegyekre leegyszerűsítve születtek meg a növényi ornamentika motívumainak évezredeken át tovább élő alaptípusai.

Egyik a fölülnézetes virág, melynek négyszirmú változatai már az i. e. 4. évezredből adatolhatók (ún. lótusz-motívum), a rozetta és rózsa előzménye. A rózsa a kolostorkertek kedvelt virága, gyógynövény, egyházi szimbólum, majd világi jelvény (heraldikai rózsa), legendák tárgya volt. Népszerűsége a középkor vége felé visszaesett, majd a reneszánsz virágszeretete újra kedvelt díszítőmotívummá tette. A másik alaptípus az oldalnézetes virág, eredetileg inkább levélcsokor, amely a liliomnak, majd a tulipánnak az előzménye. A növényi ornamentika leglényegesebbike a közép tengelyre szimmetrikus felépítésű, többnyire 4-5 ágú fa, vagy bokor, az életfa. Az életfa összetett szimbólum: az élet, a halál, az örök fejlődés, a megújulás jelképe. Ebből alakult ki később a népművészetben is használt virágtő. Később a kerti virágokká átértékelt motívumok mellé társultak falevél motívumok is.

A növényi ornamentikának állandósultak a figurális kísérői, az életfa két oldala mellé szimmetrikusan elhelyezkedő őrzőállatok kerültek. A hímzéseken, fafaragásokon megjelent a “páros madár” minta.

A madárábrázolások Európában való elterjedésének fontos állomása az ókeresztény művészet, ahol a galambként értelmezett, oldalnézetes, álló madárral a jó lelket jelképezték, a kétfülű edényből ivó, ill. szőlőt csipegető madárral vagy madárpárral pl. az üdvözült lelkek mennyei élvezetére utaltak.

A növényornamentika alkalmazása mint díszítőmotívum, mindvégig jelen marad a népművészetben, még az emberábrázolásos kompozíciókon is.

A jelek nemcsak praktikusak, célszerűek, hanem igen gyakran művészi szépségűek is. Az ember formáló,alkotó ösztöne akarva-akaratlanul érvényesül létrehozásukban.

Különösképpen meggyőződhetünk erről a népművészeti, képzőművészeti, iparművészeti ábrázolások szimbolikájában.

Ezt az esztétikai törekvést mutatja az írás is, amely jelentést hordoz, de gyakran a díszítés szerepét is betölti. Az ókori egyiptomi írás eredetileg képírás volt: természethűen lerajzolták a tárgyakat, és az elvont fogalmak jelképeit.

A fejlődés azonban megkívánta az egyszerűsítést, stilizálást. Így jöttek létre az ábrázolt tárgyak, fogalmak legjellemzőbb vonásainak kiemelésével  és sűrítésével a jelek.

Figyeljük meg a legegyszerűbb, mértani jellegű motívumot.  A pontot, mely önmagában semmiség, de ismételgetve igen hatásos.

A vonal vagy a sáv az őskori díszítményeken is megjelenik, sőt a görög vázákon is.

Hullámvonalat alkalmazták egyiptomi és kínai agyagedényeken, az ősi Mexikóban és japán textíliákon is.

A csigavonallal gyakran találkozunk égei és mükénei művészetben.

A hullámvonal az ókori Egyiptomban a víz jele, amely folyton mozgásban van, s amely nélkül nem létezik élet. Tehát az élet szimbóluma. Kedvelt motívum a román kori Franciaországban is.